Először is jelentem végére jutottunk a nászajándékba kapott kaparós sorjegyeknek és összesen ezer forintot nyertünk 3 szelvénnyel. Helyi kaparós sorsjeggyel is próbálkoztunk ma, de sajnos azzal nem nyertünk egy petákot sem.

Ma korán keltünk, hogy a 9-es buszt elérjük, úgy hogy reggelizzünk, összepakoljunk stb. A 9-es busz végül fél 10re ért ide, de így legalább volt időnk megnézni, hogy ébredezik Agia Napa a tegnap esti buliból. Buszunk elég jól repesztett és a kis késését is behozva 11 előtt már Nicosiában voltunk.

Először a görög oldalt jártuk végig, ahol több elvileg a látnivaló. Utcákat járva nem igazán éreztük, hogy egy főváros belvárosában sétálnánk… Elhagyott utcákban, omladozó házak között sétáltunk, már azon se csodálkoztam volna, ha egy-egy kertben egy kecske vagy egy tehén kérődzött volna csendben. Bár Ciprus a turizmusából él, sajnos a kulturális örökségeivel nem nagyon törődik. Egy műemlék házat hoztak helyre, az most múzeumként működik, de a többi épület teljesen lepusztult.

Egyetlen épület ami makulátlan állapotban van, az Makariosz püspöki palotája volt, ott még a fű is másképp nőtt, de olyan szarul van az egész turizmus megszervezve a városban, hogy oda is, alig találtunk el. De pl az egyik leghíresebb várkapu a városban, ami jó állapotban is van, le van zárva a turisták elől és csak néha nyitják ki.

Természetesen megint délidőben bóklásztunk a városban, így Marietta kezdett sztrájkolni kicsit, amit sikerült egy kis frappéval és hideg vízzel lehűtenem. Ezek után irányba vettük a határátlépőt, ami olyan jól ki volt táblázva, hogy megint sikerült egy gépfegyveres katonával szembetalálkozni. Ezek után a helyi lakosoktól kértem segítséget, hogy merre van a határ. Kicsit fura, hogy az állig páncélban és lőfegyverrel álló katona mellett a helyi lakosok nyugodtan sétálgatnak. Egyébként a határzóna, kb egy utcaköz, annyi házban most nem lakik senki. A főutca is szét van szabdalva, az utca vége török oldalon van már, sőt a határátkelőt is ide rakták ki.

Török oldal kicsit csendesebb, de a házak sokkal jobb állapotban vannak. Itt is sikerült egy régi gótikus templomot átalakítani mecsetté, sőt egy másik templomból piac lett kialakítva a 20-as évekig. Itt végre eljutottunk a piacra is, de nem volt nagy élmény mert alig volt már kint valaki.

Még említésre méltó a felújított karavánszeráj, melyben sikerült megéreznünk, hogy milyen lehetett régen egy utazónak megérkezni ide. Szeráj után még ténferegtünk kicsit a török városrészen, ahol még több hamisítvány van mint a görög részen, ahol még próbálkoznak néha márkavédelemmel.

Görög részre visszajőve még benéztünk a biszbasz negyedbe, ahol rendkívül hasznos dolgokat vettünk. Még utolsó erőnkkel kimentünk egy helyi buszjárattal a városszéli bevásárlóközpontba, mert Marietta meg akarta nézni, hogy ilyen árak vannak ott. Gyorsan rá kellett jönnünk, hogy a legtöbb bolt inkább drágább mint otthon, és a nagy akciós ruhaneműk itt is nagyon csúnyák.

Holnap még strandolunk egy jót, aztán délután hazafele vesszük az irányt, este már saját pihe puha ágyunkban alszunk. És végre iszom egy jó kávét!:-)

Ma reggel újra elmentem egy szaunafutásra, hogy ne legyek totál felkészületlen a félmaratonra, de az itteni futás annyira durva, hogy fél óra futás után még vagy egy óráig ömlik rólam a víz. Az azonban megnyugtató volt számomra, hogy a többi futó még nálam is lassabban vánszorgott a parton.

Reggeli után összekészültünk és még időben kimentünk a hajóhoz, hogy árnyékos helyünk legyen, mert 4 óra napon aszalódás igencsak végzetes lett volna számunkra. A hajó kapitánya és a legénysége is nagyon barátságos volt, ha minden ciprusi ilyen lenne, akkor ódákat lehetne zengeni az országról.

A hajó út majd 4 órás volt, megmutatták a környék barlangjait, legszebb partjait, sőt még a halott városig is felmentünk, legalább is addig, amíg szabadott. A hajós kapitány hosszas kirohanást intézett angolul, hogy milyen szégyen a világra, hogy ciprus így meg van osztva, s hogy a törökök milyen dajkamesék mögé dugják, azt, hogy ciprus északi részét katonai támaszpontnak használják Izrael és Egyiptom ellen. Számomra amit eddig megértettem, kicsit árnyaltabb a kép, de azok számára tényleg csak fekete-fehér lehet, akiknek mindene ott maradt a halott városban.

Az út során kétszer is megálltunk fürödni a gyönyörűen kék és tiszta tengerben, először még halakat is láttam a csodaszemüvegemen keresztül, másodjára azonban egy buli hajó mellett horgonyoztunk le, amelyen olyan hangos volt a zene, hogy az összes hal elmenekült. Többen a hajóról ugráltak be a vízbe, én természetesen nem voltam ilyen bátor, számomra elég volt csak a tatról beugrani, de az is nagy élmény volt.

Ráadásként finom ebédet is kaptunk, melyet személyesen a kapitány szervírozott. Nagyon profi volt szervírozásban, egy mozdulattal tudta a csirkecombból a csontot kihúzni, úgy hogy a hús a helyén maradjon. Nekünk továbbra is a helyi saláta jött be, Mariettával azt ettük meg legelőször.

Itthon végre kipróbáltuk a helyi medencét, ami a tenger mellett nem egy nagy szám, de ha otthon a ház mellett lenne egy ilyen medence az igen üdvözítő lenne. Fürdés után elmentünk megnézni újra a helyi kis monostort, mivel múltkor Marietta hiányos öltözetben volt, így nem tudott bejönni a templomba.

Hazafele fagyizás közben pedig megkerestük az intercity buszok megállóját, hogy reggel pontosan tudjuk, hova kell menni a Nicosiába menő buszhoz.

Mára Famaguszta volt az útitervben, amit már napok óta néztem hogy lehet megközelíteni. Sajnos túl sok infót nem lehetett beszerezni róla, így felszálltunk az egyik olyan buszra, amelyik a hátárzónához visz és úgy gondoltuk, hogy az majd jól lesz.

Buszvégállomás tényleg a lezárt zónánál volt, de ott semmi nyoma nem volt, hogy át lehet menni. Mikor közelítettem a határhoz, akkor a bódéból egy katona kandikált ki érdeklődve, hogy mit szeretnék, így gyorsan úgy döntöttem, hogy arra nem szeretnék akkor menni. Közben a buszról leszállt velünk egy osztrák házaspár is, aki közben szóba elegyedett egy idős bácsival aki ott kapirgált a kertje előtt. Kiderült, hogy ő is osztrák, és itt van már 1965 óta. Mondta, hogy ahol vagyunk ott esélytelen átmenni, mivel arra van a halott város, ami teljesen le van zárva, jelenleg csak a patkányok élnek ott. Végül négyünknek 60 euróért bevállalta, hogy átvisz minket a határon és még idegenvezetést is tart, ezt az ajánlatot elég gyorsan elfogadtuk, mivel más lehetőségünk nem nagyon volt Famagusztába eljutni.

Ciprus görög részéről, először egy brit területen mentünk át, ahol angol bolt, angol rendőr angol minden van, és utána jött egy szigorúbb határellenőrzés, ahogy beléptünk a török részre. Ide kaptunk szép betétlapocskát az útlevelünk mellé, amivel igazolni tudjuk ki-be lépésünk dátumát.

Famagusztában először a velenceiek által épített várfalra másztunk fel, ahonnan be lehetett látni az egész óvárost. Ennek a várfalnak az egyik tornyát nevezik Othello toronynak, mivel a monda szerint egy 15. századbeli kapitányról mintázta Shakespeare a szereplőjét. Utána besétáltunk a városba, ahol szebbnél szebb templomok, katedrálisok vártak minket elég vegyes állapotban. Volt olyan templom amelybe nem lehetett bemenni, de a résen befotózva látszik, hogy teljesen jó állapotban van, míg a legnagyobb katedrális mecsetté lett átalakítva.

Árak kicsivel olcsóbbak voltak itt, mint a görög részen, ám az áruk eredete még kétségesebb mint ezen az oldalon. Minden esetre a fagyi, amit ettünk a helyi cukrászdában az nagyon finom volt.

Határon visszafele sem volt semmi gond, bár az idegesítő volt, hogy 5 perccel késtük le a buszt, ami a világ végéről hozott volna minket haza, így másfél órát dekkoltunk a görög határ menti faluban, hogy jöjjön a következő.

Itthon még fürödtünk kicsit a tengerben a szálloda strandján, majd vacsora után besétáltunk a városba plusz netet venni illetve megnézni, hogy milyen lehetséges hajókirándulások jöhetnek szóba holnap.

Ma reggel is hős módjára felkeltem és elmentem futni, bár ma még rosszabbul ment mint tegnap, mivel a tenger mellett hihetetlen páratartalom van, így végig olyan érzésem volt, mintha szaunában futottam volna végig.

Reggeli után Marietta minél hamarabb el akart indulni a Nissi Beachre, ami arról híres, hogy fehérhomokos tengerpartja van, mint a Karib –tenger szigetjeinek. Azonban elméreteztük a távot, mert a part vagy 4km-re volt tőlünk, mi pedig papucsban és strandcuccal a vállamon indultunk el a parton. Mire odaértünk, nekem más vágyam már nem volt csak hogy vízben legyünk, mivel addig felforrt az agyvizem.

Szerencsére a hely minden fáradozást kárpótolt, mivel tényleg tökéletes tengerparton fürödtünk, sőt még egy pálmafa alatt egy kis árnyékot is találtunk, ami arra volt jó, hogy ne égjek szénné a tűző napsütésben. Nem tudom mások hogy bírják egész nap a strandon, mi kb 3 óra strandolás után hazamenekültünk a hűvös szobába, mert nem bírtuk a nagy meleget és napsütést. Bár kentem magammal ezerrel, mégis sikerült megint picit lepirulnom.

Délutáni szieszta után sétáltunk egyet a városkában ahol találtunk egy meseszép középkori kolostort, olyat amilyet egész eddig keresetem itt Cipruson. Bizánci templom, középkori kerengő, egy kis török kori szökőkút a kert közepén. Sajnos a képek nem adják vissza a hangulatát, aki erre jár majd annak mindenképp meg kell néznie. A kolostorból kijőve sok kis macskát kezdtem el fotózni, Marietta meg is jegyezte, hogy kezd féltékeny lenni a macskákra…

Hazaérkezésünk után még lementünk a partra fényképezni a naplementét, de sajnos csak az utolsó sugarakat sikerült elkapnunk. Szerencsére van még pár napunk, hogy a naplementés fotókat is el tudjuk készíteni…

Reggel hős módjára felkeltem és belekezdtem a háromhetesre zsugorodott félmaratoni felkészülésembe. fél 8kor indultam de már ekkor is rekkenő hőség volt, így 34 perc futás után úgy éreztem magam mintha egy Tatai minimaratont teljesítettem volna.

Reggelikor elbúcsúztunk az étterem magyar személyzetétől, akik egytől egyig nagyon kedvesek voltak velünk, talán amiatt mert már elegük volt a faarcú orosz és angol allinclusive-s vendégből. Mi már a félpanziótól is rosszul voltunk, ha belegondolok hogy még ebédet is kellett volna egyek, akkor biztos rövid távon kidobom a taccsot! El nem tudom képzelni, hogy bírnak emberek ennyit enni! Mi mikor egész nap mentünk és nem ettünk semmit, fele annyit bírtunk enni, mint asztaltársaink, akik piros karszallagjuk szerint az egész napot végigzabálták…

Szobát délig el kellett hagynunk, így a szoba elhagyása után még ejtőztünk 2 órát a szálloda medencéjénél, fürödtünk kicsit majd bemenekültünk az árnyékba, hogy szénné ne égjünk.

Az utazás eseménytelen volt ide Agia Napára, szerencsére sikerült a buszost meggyőznünk, hogy rakjon ki a szálloda előtt, így nem kellett végigcaplantnunk a táskákkal a fél településen.

Az új szállás kicsit fapadosabb, de ez tényleg tengerre néző szoba! Megérkezés után gyorsan mentünk csobbantunk egyet még vacsora előtt. Az itteni vacsora választéka és változatossága nem éri el a pahosit de az ételek íze jó volt és mindketten találtunk megfelelő ételt magunk számára.

Vacsi után pedig bementünk még a városba megnézni milyen a helyi élet, de hamar elfáradtunk a sok orosz kerülgetésében, így hazajöttünk inkább pihenni mint két nyugger.

Reggel nagy örömünk volt, sikerült második nyertes sorsjegyet is lekaparnunk. A hatalmas nyeremény 400Ft volt, még nem sikerült eldöntenünk, hogy mire költjük ezt a nagy vagyont.

Engem nem hagyott nyugodni, hogy kihagyjuk Limaszol megtekintését, ami az egyik leghíresebb város itt Cipruson. Így megfűztem Mariettát, hogy a pihenés helyett inkább ugorjunk át Limaszolba várost nézni, természetesen a legnagyobb hőségben mindezt. A 30ezres Paphosban sikerült 2 „nagy” buszpályaudvart is építeni, az egyikből indulnak a helyi és helyközi járatok, másikból, ami a világ végén van, indulnak a távolsági járatok. Így csak több átszállással sikerült eljutni délután 1-re az úti célunkhoz, amikor épp tombolt a majd 40 fokos hőség.

Arra számoltam hogy vasárnap miatt nem lesz minden nyitva, de arra nem, hogy az égvilágon semmi. Nem tudtunk bemenni se a várba, se a katedrálisba, mivel mindkettő zárva volt. Egyedül a legnagyobb mecsetbe lehetett bemenni, ami finoman szólva sem volt érdekes. Semmi szentély hangulat nem lengte be a mecsetet, mintha csak egy szőnyeggel leterített szoba lenne csak.

Limaszol azonban leginkább amiatt volt csalódás számomra, mert semmilyen óvárosi rész nem maradt meg, egy teljesen szokványos üdülőváros, 2-3 látványossággal, hogy az unatkozó angol turisták is elmondhassák, hogy adtak a kultúrának… De semmi középkori hangulat nem jön vissza az „óváros” utcáin sétálva! S ez amiatt meglepő, mert hasonló kaliberű más mediterrán városok büszkén megtartották ősi óvárosaikat.

Először úgy gondoltuk, hogy na akkor ha nincs város, akkor legalább strandra kimegyünk, de Larnakával ellentétben itt nem lehet fürödni a városhoz tartozó tengerparton, ahhoz ki kell utazni a városból. Így fogtuk magunkat és az első busszal visszajöttünk Paphosba.

Paphosba újra meglátogattuk kedvenc bevásárlóközpontunkat, ami szerencsére nyitva volt, így egy frappé társaságában sikerült lehűteni magunkat. Itt bementünk a helyi bizbasz áruházba, ami mérete és áruválasztéka elképesztett még engem is. Nem is úsztuk meg, hogy 1-2 nagyon fontos elengedhetetlen dolgot meg ne vegyünk.

Hazaérve gyorsan fürdőruhába bújtunk, és letrappoltunk a strandra, hogy a naplementét a vízből tudjuk végignézni. Mindezt persze vízre ráfeküdve, miközben a hullámok lágyan ringatnak…

Holnap utazunk a sziget másik végébe, kíváncsian várom, hogy az új szállodánk milyen lesz, illetve az ottani tengerpart lesz-e olyan szép, mint az itteni!

Buszos túra utáni pihenő napot tartottunk, ekkor csak átbuszoztunk megnézni a szomszéd falu templomát és tengerpartját, majd jöttünk vissza a saját tengerpartunkra elheverni. Az egész út leginkább amiatt lesz emlékezetes, mert a buszsofőrnél nagyobb bunkóval még nem találkoztunk. Nem elég hogy rácsukta Mariettára az ajtót még neki állt feljebb, hogy mi mért nem várunk 2-3 percet, míg ő „adminisztrál”… S visszafele végig nekünk magyarázott leginkább görögül. Szerencsére tengerpartra érve már mások is felszálltak így nem folytatta a kárálást.

Ma reggel újra buszra ültünk és Paphosba vettük az irányt, ami a nyugati régió legnagyobb városa a maga kb 50 ezres lélekszámával. Település sok műemlékkel rendelkezik, ezeket akartuk ma bejárni. 11-re mire beértünk volt vagy 35 fok így leginkább csak árnyékban szerettünk volna maradni, ami tengerparton lévő várban még véghezvihető volt. Ám ezek után az ásatások területére mentünk be, ahol antik görög mozaikok és romok voltak találhatók. Itt Marietta finoman fellázadt és azt mondta, hogy ő beáll addig az árnyékba, amíg én minden törmeléket megnézek és lefotózok. Így is tettünk, bár tényleg kegyetlen szaharai meleg volt, így én sem tudtam egy óránál tovább ott kóvályogni.

Módosítottuk kicsit a programot és a helyi bevásárlóközpontba vetettük be magunkat, ahol a légkondinak köszönhetően elviselhető hőmérséklet volt. Marietta egyből be is nézett egy-két boltba mivel mega akció volt, addig én beszereztem egy helyi mobilnetet 15 euróért, amiért 500Mb-t netezhetek, ennyiért kb 1 napra kaptam volna netet a szállodában…

Miután lehűltünk a plázában, újra buszra szálltunk és meg sem álltunk Afrodité születésének sziklájánál. Az egész történetet csak a helyi éttermes találta ki, hogy megnőjön a forgalma, de annyira jól sikerült, hogy most már turistalátványosság a hely! Egyébként tényleg megéri elmenni oda, mert gyönyörű a partszakasz és kristálytiszta a víz.

Jó késő este értünk csak haza, mivel még beugrottunk a paphosi szupermarketbe, hogy legyen mit inni, mivel a helyi víz nem iható…

Mostantól remélhetőleg megint rendszeresen tudok írni és képeket felrakni! Jó olvasást!

Még otthon mikor terveztük ezt az utat láttuk Mariettával, hogy a Trodos hegység kolostorait csak helyi idegenvezetős megoldással tudjuk abszolválni. Így szerdán besétáltunk a legközelebbi utazási irodába és csütörtökre lefoglaltunk egy egész napos buszos utazást angol nyelven. Reggel 7.20kor vett fel minket a busz, így jó korán kellett kelnünk, hogy reggelizni tudjunk. 7 előtt már ott tébláboltunk az étteremben a többi utazóval egyetemben, és próbáltunk a már kirakott ételek közül választani.

Busz, nagy meglepetésemre, pontban 7.20-ra meg is érkezett, már egy pár volt fent a buszon, melynek a hölgy tagja annyit beszélt a velünk együtt felszálló angolokhoz, hogy azt hittük ő az idegenvezető. Ez a tévhitünk akkor foszlott szét, mikor Paphoszban felszállt egy idősebb pasi nyakában egy igazolvánnyal és bejelentette , hogy ő az idegenvezető. A hölgy továbbra se nagyon akarta átadni a szót az idegenvezetőnek, így komoly csörte kezdődött közöttük, amely egész nap kisebb-nagyobb csatákat eredményezett.

Számunkra pozitív esemény volt, hogy további magyarok is felszálltak a buszra, így nem kellett végig csak az angolokra figyelnünk. Az egyik közülük itt dolgozott, így sok érdekes dolgot tudtunk meg a helyi viszonyokról.

A busz közben elindult a hegymenetbe és kb 1 órás cammogás után meg is álltunk az első kis falucskában megnézni egy kolostort. Sokat nem tudtam meg a településről, mert az idegenvezető annyira dagályosan beszélt, hogy nem volt türelmem végighallgatni így mindig elmentem fotózni. A falvacska egyébként tipikus mediterrán település volt sok kis szűk utcácskával.

Következő megálló a nagyhírű Kykko monostora volt, ahova majd 2 órás andalító buszút vezetet az erdőn keresztül. Mi sokra nem emlékszünk az útból mert mindketten aludtunk mint a mormota… Maga a monostor számomra csalódás volt, mivel semmi ősi jellege nem volt, látszik hogy a helyi papoknak rengeteg pénzük van és az egész monostor fel lett újítva. A híres ikonjaik előtt pedig olyan hatalmas sor állt, hogy megcsókolhassa, hogy be se mertünk állni a sorba. távolról megnéztük őket, nem hoztak igazán lázba minket.

Következő kolostorba egy újabb 2 órás búszút vezetett az erdőn keresztül, amiről hiába lelkesedett a helyi idegenvezető számunkra hihetetlen álmosító volt a táj és főleg az ő monológjai. közben még megálltunk megnézni a helyi szabadságharcos Makarios síremlékét ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a környező hegyekre.

Utolsó kolostorban legalább lehetett érezni valamit a régi világ hangulatából, de sajnos nem kaptam vissza azt a hangulatot amit vártam tőlük. Számomra az egész út nagyon turistaparádé volt, a kolostorokban nem éreztem, hogy ezek mindenképp a világörökség részének kellene hogy legyenek…

Szerencsére egész korán hazaértünk, így még volt időnk ebéd előtt egy nagy fürdésre. Ja és nagy lelkesen kapartuk le a napi sorsjegyünket, sajnos kevés sikerrel. Eleddig csak egy volt nyertes még az első napon! Reméljük a lottószámainkat kihúzták legalább!

Kedd reggel jó korán keltünk, hogy a közvetlen Paphosba jövő buszt elérhessük. Így sikerült a tervezett délutáni órák helyett már fél 12-re az új szállásra érkezni, ahol természetesen 1ig várnunk kellett, hogy a szállást el tudjuk foglalni. Szállodáról gyorsan kiderült, hogy ha lehetne még a levegővételért is fizettetne velünk. Netet napi 10 euróért adják, 1 óra pedig 4 euró, Mariettából is előjött a skót vér velem együtt és úgy döntöttünk, hogy elleszünk net nélkül.

Ezek után már félve kérdeztem meg, hogy a konnektorhoz konvertert tudnak-e adni( larnacai szállodában teljesen ingyen adtak annyit amennyit akartunk), s megérzéseim nem csaltak a legnagyobb természetességgel irányítottak el a szálloda shopjába ahol vehetek magamnak egyet…

Legszimpatikusabb akkor lett a hely mikor kiderült, hogy 4 euró egy nyavalyás kávé, megfogadtam hogy levegőn kívül ha lehet mást nem veszek itt… Ja és a legszebb az, hogy tengerparti szállodának hirdette magát(Marietta pont emiatt választotta!), na hát a part azért egy 7-8 perces séta és természetesen saját tengerpartja sincs…

De nem hagytuk, hogy elrontsák a kedvünket és az itteni tengerpart tényleg gyönyörű. Pont jó hullámok vannak, amiben jókat lehet ugrálni. A partja pedig kellően sekély ahhoz, hogy fürdés után jól elterüljön az ember a vízben.

Környéken megtaláltuk a szupermarketet is, így ami kell számunkra azt meg tudjuk vásárolni magunknak. Reggelinél és vacsoránál pedig mindig találunk olyan ételt magunknak amely ízlik, sőt néha túl sokat is, így veszélyes a félpanzió a teljes ruházatunkra!

Bár tegnap este megérkeztünk ide Larnakába, az igazi első napnak csak a mait tekintjük. Tegnap csak arra volt erőnk, hogy elvonszoljuk magunkat valahogy a szállásra smegegyük még az esküvőről megmaradt ételeinket.

Ma reggel jó sokáig aludtunk, amivel az utóbbi napok alváshiányát próbáltuk bepótolni, kevés sikerrel. Gyors reggeli után nyakunkba vettük a várost, a közelben lévő nevezetességeket kb 2 óra alatt le is tudtuk. Gyakorlatilag műemlék nem igazán található itt Larnakában 1-2 templom és mecset kivételével. Városban túl sok régi házat nem lehet találni, amelyik még áll az pedig egyáltalán nincs rendbe hozva. Az egész várost egyébként egy koncepciótlanság jellemzi, egyenes utcát nem sokat találni itt, a házak össze vissza épültek, egymás hegyén hátán. műemlékvédelmet pedig nem igazán ismerik, vagy csak azt őrzik ami legalább 500 éves…

Városnézésből hazatérve kicsit pihegtünk itthon a nagy meleg miatt, strandra nem akartunk a nagy napsütésbe menni, így elmentünk körbenézni, hogy milyen árak vannak a helyi boltokban. Ezzel a vállalással rosszul jártam, mivel a kis feleségem berángatott az összes boltba a környéken, mivel hogy épp leárazás van. Természetesen semmit nem vettünk de elment vele vagy 2 óra.

Ezek után nekiindultunk a város egyik nevezetes mecsetjét megnézni, ami a városszélén lévő sós tó partján áll. Ez a mecset arról híres, hogy a helyén esett le a szamaráról Mohamed nevelő anyja és halt itt hősi halált. Város szélén lévő sós tóban így nyáron nincs víz, így az útikönyvben lévő Flamingók sem volt a vízében. Eljutni oda tömegközlekedéssel majdnem lehetetlen, minket is megszánt csak egy buszsofőr és megállt a mecsethez induló út kereszteződésében. 1km-es séta után konstatáltuk, hogy írd és mond 3 percünk van a megnézésére, mert jön az utolsó busz ami a mecsetnél jár. Berohantam mint egy japán turista két perc alatt lefotóztam amit csak tudtam és szaladtam vissza a megállóhoz hogy le ne késsem.

Természetesen a busz sehol nem volt. 20 perc múlva sem. végül visszagyalogoltuk az 1 km-et a szaharai tájon, hogy legalább egy buszt ott elkapjunk és haza tudjunk jönni. Közben még volt egy kis intermezzo is, mivel engem megcsípett egy darázs, szerencsére az életmentő doktorom gyorsan ellátott és így nem lett semmi bajom. A slusszpoén a végén pedig az volt, hogy a telefonomon az óra automatikusan átállítódott napközben a helyi időre, így bőven meg tudtuk nézni a mecsetet is és nem anyáztuk volna a buszsofőrt és annak egyenes ági felmenőit hazafelé…

Szaharai túra után lecsattogtunk a tengerpartra és a vízben hevertünk egészen naplementéig, mivel annyira kellemes volt a víz, hogy nem volt kedvünk kijönni belőle. Este még elmentük vacsorázni egyet mivel itt csak reggelivel vagyunk.

Holnap reggel utazunk Paphosba, ahol 6 napot fogunk tölteni, ha lesz net akkor majd jelentkezem.