Utolsó napra már csak 2 programot hagytunk, vásárlást illetve a világ legnagyobb épületének megnézését.

Most először mentünk valahova metroval, mivel gondoltam ezt is meg kell néznie Mariettának, és végül kalandnak sem rossz. Metro 3 részből áll, az első rész az első osztály, gold márkajelzéssel, utána jön a nő részleg, ahova csak nők szállhatnak fel, és végül a vegyes részleg ahova a férfiak és a turisták zsúfolódnak fel. A vegyes szakasz amiatt problémás, mert sok utas nem igazán ismeri a szappan fogalmát, így ha rossz helyre állsz a metrón, akkor az elég erőteljes buké igencsak fel tudja kavarni a gyomrod.

Vásárlást a világ legnagyobb bevásárló központjába a Dubai Mallban terveztük, ami akkora, hogy 20 oldalas füzetben sorolják fel, hogy melyik bolt merre van. S talán ez volt a vesztünk, mert ennyi boltba nem lehet bemenni és körbenézni. Így egyik boltból a másiba rohangáltunk, hátha találunk olyan dolgot ami tetszik számunkra. Emellett akkora az épület, hogy térképpel a kezünkben is sikerült néha eltévedni. Méretéről annyit, hogy a világ legnagyobb akváriuma, egy hatalmas vízesés és egy normál méretű jégkorongpálya eltörpül az épületen belül.

Fél 1kor felmentünk a világ legnagyobb épületébe, ami 828 méter magas. Bár a turistakilátó szint csak 430 méter magasságban van, de így is elképesztő látványt tárul a látogatók elé amit a képek nem igazán tudnak visszaadni.

Toronylátogatás után folytattuk a boltostromot, Marietta szegény egyre szomorúbban rohangált az egyik boltból a másikba, mert még sehogy sem állt az ajándékokkal, magának pedig végképp nem sikerült még vennie semmit. Végül a legutolsó határidő után 5 körül sikerült az ajándékokat megvenni, magának már csak egy táskát sikerült vennie…

Hazaértünk után már csak annyi időnk volt hogy gyorsan összecsomagoljunk és már indultunk is  a reptérre. Dubai új reptere nagyon messze van a várostól, autóval sem lehet 1 órán belül kijutni, nem is csodálom, hogy a Wizzair-en kívül nem nagyon száll le még senki ott. Az ottani shopban kérdeztem, hogy hány gép száll fel ma, mondta, hogy ma összesen 5 járatuk volt… De tervek szerint a következő hónaptól további társaságokat raknak át a központi reptérről.

Hazafelé az alvással telt, mivel sikerült minden elektromos kütyümet töltetlenül hagynom. Itthon várt minket a hideg lakás, mivel nagy bölcsen lecsavartuk a fűtést…

Most zárom a blogot egy időre, ha újra útra kelünk, akkor küldök róla értesítőt!

Tegnap kicsit sűrű nap volt, így estére mire hazaértünk kiterültem és nem volt már erőm blogot írni, így most a reggeli kávé mellett pötyögöm e sorokat.

Reggeli indulást tegnap egész jól abszolváltuk, fél 10kor már a reggel dugóban tötyögtünk észak felé, ahol Veszi szerint nincs semmi, nem is értette miért akarok arra felé menni. Az út a helyi alvóvárosok Sharjah és Ajmanon keresztülvezetett, melyekről annyit kell tudni, hogy Dubai és Abu Dhabi kiszolgáló személyzetének nagy része itt alszik, mivel jóval alacsonyabbak a szállásdíjak. Innen ingáznak akár napi 5-6 órát is a munkahelyükre.

Út menti sivatagban most több tevét és berber viskót is láttunk, úgy látszik ők is szeretik a tengerpart közelségét. Berberekről annyit kell tudni, hogy ragaszkodnak az ősi vándorló életformához, nem kívánnak a városban élni. Bár a képet kicsit torzítja, hogy majd minden düledező kalyiba mellett egy új terepjáró pihen…

Jazirat Al Hamra volt az első település ahova mentünk, LonelyPlanet szerint itt gyönyörű halászfalu van. Na ezt nekünk nem sikerült megtalálni, csak kis koszos falut találtunk ami jobban emlékeztetett engem Nepálra mint Dubaira, max annyi volt a különbség, hogy itt a úthálózat és az autók sokkal jobb állapotban vannak. Bolyongtunk kicsit a faluban aztán úgy döntöttünk, hogy inkább átmegyünk Ras Al Khaimanba, hátha ott látunk valami érdekesebbet.

Ras Al-Khaiman óvárosa se volt az a hely, ahol nagyon olyan érzésünk lenne, hogy ki kellene szállni az autóból, mivel semmi igazán érdekeset nem láttunk. Max annyit tudtam magamnak leszűrni, hogy Dubai és Abu Dhabi csillogása mellett a többi emirátusi város megtartotta arab jellegét, s ha nem volt nagyobb történelmi háttere mint Al Ain-nak, akkor nem sok látni való van ott.

Bár azt meg kell jegyeznünk, hogy Ras Al-Khamain palotanegyedében olyan házakat láttunk, amelyek otthon a Rózsadombon is feltűnőek lennének, csiriviri, aranyozott bejárat például kötelező kelléke a házaknak. Az egy másik kérdés, hogy a kecskék a ház mellet rágják a kórókat és a környék totál gondozatlan.

Mivel a városban semmi látnivalót nem találtunk így, elindultunk megnézni a hegyeket, amelyek itt a legmagasabbak. Az út itt a hegyek közötti völgyekben vezetett, követ vivő teherautókon kívül alig járt itt valaki. Kecskék nyugodtan legelésztek a kövek között, madarak pedig csiripeltek az egymást követi kis Pálmaligetekben. Pár helyi egyébként ide építette csodavilláját a semmi közepére, sok esetben csak földút vezetett a házaikhoz.

Úgy terveztük, hogy hamar hazaérünk tegnap és fürdünk egyet a tetőn a medencében, de ebben 2 dolog is meggátolt. Először majd 1 órát ültünk egy baleset miatti dugóban, amit sikerült bármilyen koccanás nélkül megúszni, pedig a helyi sofőrök mindent megtettek, hogy jó pár horpadásunk legyen a verdán. Másik egy órát az autókölcsönzőben töltöttük, mivel egy ideig várattak minket, majd benyögték, hogy csak akkor adják vissza a foglalót ha adok hitelkártyát, ami nekünk nincsen és ezt mondtuk is nekik. Veszit próbáltam hívni, de ő, mint utólag kiderült, bealudt a kanapén. Végül abban maradtunk a kölcsönzőssel, hogy Veszi majd két hét múlva átveszi a foglalót, mikor minden büntetési számla beérkezik…

Kis itthoni pihenő után közösen elmentünk esti városnézésre és vacsorázni a Burj Kalifa környékére, ami jelenleg Dubai legfelkapottabb része. Megnéztük a világ legnagyobb szökőkútjánál az egyik műsort, ami egy zenére megkomponált „költemény”. S természetesen minden fél órában más-más kompozíciót adnak elő. Közös vacsora után, még fagyiztunk egyet, mivel az esti 20 fokban ez igen kellemesen esik az embernek. Ilyenkor télen a helyi éttermek is teraszokat, kiülők alkalmaznak- mivel az enyhe időben ki lehet ülni. Nyári estéken a 40 fokos melegben nem sok embert lehet rábeszélni hogy egyen kint a teraszokon, mivel 5 percen belül ráolvad a ruha.

Mai program a Burj Kalifa meghódítása, illetve a legnagyobb bevásárlóközpont felfedezése. Délután csomagolunk és ma este/éjszaka már otthon alszunk.

Al Ainról annyit sikerült megtudnom előre, hogy az egyetlen nagyváros errefelé, amely nem a tengerparton van és szerencsés fekvése miatt nyáron a helyi előkelők ide menekülnek a nagy meleg elől. A város maga másfél órára van Dubaitól, de mire kiverekeded magad a városból legalább 2 óra lesz az út.

Al Ain további nevezetessége számomra a 3-4 sávos körforgalmak, amelynek a ritmusát a végén már egész megéreztem, de igazi logikáját, hogy a helyiek mi alapján mennek ki be a sávokból még most sem mindig értem. A lényeg az, hogy ha egy autó kimarad az előző bejövőnél neked taposni kell a gázt, közben nézned a két tükrödet, hogy beléd ne menjenek, illetve ha nagyon külső sávban vagy akkor el ne sodorjanak azok, akik a belső sávokból épp ki akarnak menni.

Város múzeumaival nem volt szerencsénk, mivel hétfőn minden zárva volt itt, így mind az erődöt, minden a Lonely Planet által javasolt múzeumot ki kellett hagynunk. Szerencsére az Oázisba be lehetett menni, amely az régi Al Ain oázisán terül el. Oázis érdekessége, hogy ez is fel van parcellázva és minden földnek van gazdája. Itt a telek, tanya helyett az emberek az oázisba mennek ki egy kis kertrendezésre.

Környék másik nevezetessége a Jebel Hafeet hegy, melyről be lehet látni az egész környéket tiszta idő esetén, bár a leginkább csak homokot lát az ember akkor is. Hegyre egy jó kis szerpentin vezetett fel, több helyen 30ra le kellett lassítani, hogy be tudjam venni a kanyart. Kisautó megküzdött vele, de még az alap automataváltóval is fel tudott menni, nem kellett visszakapcsolni kettesbe. Lefele jövet már jobban problémáztam, mert 2-esben nagyon bőgött a motort, ha pedig a normál fokozatban volt, akkor a féket kellett izzóra fékeznem.

Autó legidegesítőbb dolgát a sebességlimitet eddig még nem is írtam! Autó 120-nál elkezd csipogni, és addig csipog, amíg nem megyek alá. Ez amiatt idegesítő, mert csak 114-el megyek ilyenkor a GPS szerint. Az automata váltós autó gáz pedálja jóval nehezebb, mint a normál váltósé, így a lábad pont abban a szögben tartan,i hogy még épp 120-al menjél hosszú távon lehetetlen.

Este még átmentünk közösen Dubai régi részét megnézni, itt jó sok hamisítványt árulnak az indiaiak és nehéz úgy bármire ránézni, hogy ne próbáljon eladni számodra valamit. Az aranybazár körbejárásával végeztük a napot, ahol oly szép nagy arany nyakbavalókat árulnak a legtöbb helyen, mint ami a képen is látható. Kérdeztem Veszit, hogy ki az az ízlés ficamos, aki ilyet megvesz, erre azt mondta, hogy a legtöbb indiai inkább éhezik évekig, csak hogy egy ilyenje legyen…

Holnap lesz az utolsó teljes napunk itt, holnap észak felé vesszük az irányt tengerpartot nézni.

Ma reggel már egész fürge szarvasok voltunk, Veszi térde javul már, nekem pedig már javult az izomlázam, a lépcsőzés még  nehézkesen megy, de egyébként már alig látszik a mozgásomon a pénteki futás.

Mivel ma már munka nap volt itt, így ma egész korán el tudtunk indulni Fujairah felé ami a keleti parton fekszik. Átszeltük a sivatagot, ami itt csak kb 50km-es sávot jelent, utána már hegyek között autóztunk. Azt azért meg kell említenem, hogy ez is egy 3 sávos autópálya volt végig kivilágítva este, minőségét pedig otthon igencsak megirigyelnék, pedig itt is kell alapozni a sivatag miatt, illetve követ törni a hegyekbe.

Fujairah fő látványosságával az erőddel úgy jártunk, mint tegnap a nagymecsettel, kb 1 órát köröztünk a városban, mire megtaláltuk. Közben fotózkodtunk egyet a helyi mecsetnél is, illetve megfordultunk a helyi temetőben is, ahol ékes angolsággal elmagyarázták, hogy az onnan 200 méterre lévő várba hogy lehet eljutni. Ez után még vagy negyedórát köröztünk mire megtaláltuk a bejáratot.

Maga az erőd nem egy nagy szám, de a kilátásért érdemes felmászni rá, jól lehet látni róla mind a hegyeket, mind a várost a pálmaligeteivel. Utána még kimentünk a helyi strandra, de annyira elhagyatott volt és koszos, hogy úgy gondoltuk, hogy jobb ha minél előbb tovább megyünk.

Észak felé van az Emirátusok legöregebb mecsetje, ezt érdemes megnézni, építészetileg is érdekes, a hangulata pedig az ókeresztény templomok hangulatát árasztotta.

Arra felé egyébként jóval kisebb a csillogás és gazdagság mint itt Dubaiban, sokszor már nepáli hangulatom lett volna, hogy ha nem mentem volna egy tökéletes úton, jobbnál jobb autók között. Emberek is szegényebbek, sok  vályogviskót láttunk, amiben Veszi szerint berberek élnek, akik nem hajlandóak modern lakóházakba költözni. Kicsit furán nézett ki , hogy kidőlt bedőlt tákolmányok mellett 10-15 milliós autók álltak.

Lonely Planet ajánlott szép partokat északra, emiatt mi is arra vettük az irányt, de hiába, part nagy része be lett építve szállodának, csak a kikötőkben lehetett lemenni a partra, ami nem túl romantikus a sok ipari teherhajó miatt. Végül Dibba tengerpartján ültünk le egy picit, ahonnan már lehet látni az Ománi hegyeket.

Visszafelé magasabb hegyek között jöttünk át, de nagyon kapaszkodnia nem kellett a kisautónak, mivel minden hegy le lett tarolva az autópálya útjából, max 2km-es szakaszon szenvedett az autó az emelkedővel. Hazafelé igazi zsibvásáron keresztül jöttünk szebbnél szebb műtárgyakat, szőnyegeket lehetett kapni. Mariettával csak azt nem tudtuk eldönteni hogy egy másfél méter magas hattyú vagy egy hasonló magas teve mutatna jobban az erkélyünkön.

Dubai külvárosában sajna volt egy kis balesetünk, mivel egy barom helyi belém jött hátulról egy kicsit a dugóban, de szerencsére nem történt nagyobb baj se velünk se az autóval. Egymást természetesen leanyáztuk autóból, de az arab legény nem sokat törődött a balesettel hanem eszetlenül továbbhajtott az autók között cikázva.

Este vacsora után Veszivel a régi emlékek tiszteletére Fifáztunk egy nagyot, sajnos továbbra is ő a jobb 6 meccsből 1szer sikerült megvernem… Holnap megint átszeljük a sivatagot, ám holnap dél-nyugat felé vesszük az irányt Al-Ain felé.

Reggel két öregemberként totyogtunk ki Veszivel a nappaliba és arról szólt a társalgás, hogy melyikünknek melyik testrésze fáj jobban.  Ezt a versenyt végül Veszi nyerte meg, mivel az ő térde annyira rossz, hogy még hajlítani is alig bírja, nekem csak a szokásos egész testemben lévő izomlázam van, de ha elindulok, akkor már nincs gond.

Mai napra Abu Dhabit terveztük be, így reggeli után elindultunk autót bérelni nekünk, amiben az a nehézség, hogy csak hitelkártyára adnak itt autót, nekem pedig csak normál kártyám van… Veszi szerencsére ismert olyan autókölcsönzőket, akik kézpénz fedezetet is elfogadnak, így sikerült kibérelni Dubai egyik legkisebb autóját egy Daihatsu személyében. Veszi Mariettával együtt próbált rábeszélni egy nagyobbra, de hát mondtam hogy én vezetek, s egyébként is a tavalyi seicento-hoz képest ez egy dömper!

Indulásunk kicsit nehézkes volt, mivel a tankot üresen kaptuk, és az első dolgunk az volt, hogy egy benzinkutat találjunk, ami nem könnyű feladat egy idegen városban egy GPS-ben (kevésbé) jártas mitfahrerrel az oldalamon.

Az utunk Abu Dhabiba alapból nyugalmas lett volna, ha én nem idegesítem fel magam azon, hogy a helyiek a kreszt vagy nem ismerik, vagy nem tartják be. Index mint irányjelző eszközt nem  ismerik, össze vissza mennek a sávok között, Te meg találd ki hogy most csak túlontúl a telefonra koncentrál vagy sávot akar váltani. emberek többsége az 5 sávos autópályán középen közlekedik, a jobbra tarts szabályt még a teherautók sem tartják be.  A legrosszabb pedig az, hogy a jobbról előzés tilalmát nem ismerik,  össze vissza előzgetnek hol jobbról ,hol balról…

Abu Dhabiba való megérkezésünkkor derült ki számunkra, hogy sikeresen a számítógépben hagytam a fényképező memóriáját, így mindenképp be kellett mennünk egy bevásárlóközpontba, hogy vegyek egy másikat. Ha már ott voltunk körülnéztünk egy kicsit, hogy ismerkedjünk a helyi árakkal. Az lehet mondani, hogy itt ha valami akciós az tényleg akciós, jóval olcsóbb mint otthon, az egy másik kérdés, hogy a Te ízlésednek vagy méretednek mennyire felel meg.

Interneten kinéztük, hogy Abu Dhabi legrégibb épülete egy XVIII. században épült kastély ami a város központjában található. hosszas pötyögés után sikerült a GPS-ben megtalálni a helyet, de mikor a GPS jelezte hogy megérkeztünk, mi csak egy nagy építési területet találtunk, semmi régi kastélyt…  Arra jutottunk, hogy renoválják helyi módszerrel, ami annyit jelent hogy porig rombolják, és újraépítik betonból.

Ekkor már elég késő volt, így parton való sétálást arrébb raktuk, mert a világ legnagyobb Mosque-ba mindenképp be szerettünk volna menni. Veszi azt mondta, hogy a Mosque-t nem lehet eltéveszteni, mert már messziről látszik. A messziről látszik az igaz volt, de nekünk sikerült a környező úthálózatot alaposan bejárni mire végre sikerült eljutni ahhoz a parkolóhoz, ahova az autókat beengedték.

Mecset továbbra is nagyon szép számomra, főleg, hogy most jobban körbe is jártuk Mariettával. Bár most nagyon sok szigorú őr is van már, akik még azt sem engedték hogy egy kép erejéig Mariettát magamhoz öleljem…  A legmeglepőbb azonban az volt, hogy nem lehetett letérdelni sem a mecsetben, mert arra is rászólt az épp ott felügyelő őr.

Naplemente a Mosque-ban ért minket, így úgy döntöttünk hogy már nem megyünk vissza az Abu Dhabi strandra, mivel sok látnivaló nincs a sötétben arrafelé, fürdeni pedig elég hideg a tenger.

Hazafele újra felhúztam magam a helyi vezetőkön, végig pufogtam az utat, annyira kihoztak a sodromból az analfabéta vezetői stílusukkal. Ja még annyit a kocsiról, hogy automata váltós, mivel itt senki nem tud normális autót vezetni, itt csak gáz/fék mint a dodzsemben. Lehetséges hogy a dodzsemben sincs index, amiatt nem használják?

Hazaértünkkor nem sok időt pihentünk, mert indultunk vacsorázni egy libanoni étterembe, ami nagyjából megfelel az arab konyha reprezentánsának. Itt annyit ettünk minden földi jóból, hogy még most alig bírunk mozogni tőle.

Holnap újabb kirándulásra megyünk az Indiai óceánhoz, Vesziékkel kelünk majd reggel, ők mennek dolgozni, mi pedig világot látni.

Helyi idő szerint reggel 5 kor csörgött az ébresztő, hogy még sikerüljön valamit enni a futás előtt és hogy nyugodtan el tudjak készülni 6ig, mikor legkésőbb el kellett indulnunk a futásra. Vesz még nálam is keményebb volt mert ő hajnal 4kor kelt fel, hogy még emészteni is tudjon.

Sajnos kicsit elszámítottuk magunkat, így a versenyre kicsit későn értünk oda, és arra nem számítottunk hogy a szervezés totál szervezetlen lesz, sehol egy kiírás, hogy mit hol találunk. Végül az történt, hogy Veszi feleségét kértük meg, hogy adja le a cuccunkat, mivel nekünk már be kellett állni a starthoz, amit még meg is kellett találnunk.

Start jó helyi szokás szerint pár percet késett, és olyan nagy hangulatkeltést sem csináltak mind odahaza. Csak onnan tudtuk hogy elindult a verseny, hogy a mezőny szép lassan elindult.

Az első 15-20km egész jól ment még, nyugodt futással végig beszélgetve nyomtuk a 6 perces kilómétereket, félmaratont 2:08-ra futottuk meg. A gondok ekkor kezdődtek, ekkor már a 2,5 kilométerenkénti vízlelő helyeket igencsak vártuk, sőt mindig bele is gyalogoltunk az ivásba. itt már igencsak fájt mindenünk, és a lépések kezdtek egyre jobban fájni. 30-nél már ott tartottunk hogy ez így elég lenne nekünk bőven, és még volt 12km!

Ez volt számunkra a szenvedés több mint másfél órája. Itt már minden kilométernél belegyalogoltunk, de még ez is kevés volt mivel szervezetünkből minden ásványanyag már kiürült és sokszor az egyik percről a másikra meg kellett állnunk pihenni. közben persze szidtuk magunkat nevetve, hogy ennyire hülyék hogy lehetünk hogy ilyen baromságba belehajszoltuk egymást. A legdurvább az volt, hogy 5-6km-rel a cél előtt is még elérhetetlenül távolinak tűnt a cél, gyakorlatilag csak a következő lámpaoszlopig, bójáig bírtunk gondolkodni. Ilyen küzdelmek árán jutottunk el a célegyenesig, amelyet hősies módon megállás nélkül végigfutottunk, hihetetlen fájós lábakkal.

Az biztos, hogy ha egyedül futom a maratont akkor még csúnyább fejreállást produkáltam volna, Veszi többször visszafogott, hogy ne fussak gyorsabban, mert nem fogom bírni a végét! Így se bírtam az igaz, de ez inkább az edzetlenségemnek volt köszönhető!

A verseny maga számomra eléggé szervezetlen és végiggondolatlan volt. Bár minden frissítő állomásnál volt víz és 5km-ként gatorade is, de egyik hivatalos frissítőnél sem volt banán, csoki, szöllőcukor! S az orvosi ellátás is csak egy amatőr frissítő állomásnál kaptunk, lábhűtő spray keretében, ami 37km-nél életmentő volt. Célbaérkezés eléggé lehangoló volt, mert gyakorlatilag a cél 1/5 részén futhattunk csak be, a több le volt zárva. Az ajándék,érem osztás is egy olyan szűk sávban volt, hogy 2 ember már nehezen fért  el, olyan helyet pedig alig lehetett találni, ahol a fáradt versenyző le tudott volna heverni. A legrosszabb pedig a csomagkiadás helye volt, a céltól majd egy kilométert kellett gyalogolnom, hogy felvehessem a csomagjainkat.

Futás után taxival hazajöttünk és egy gyors fürdés után átadtuk magunkat a pihenésnek. Helyi idő szerint 3 körül tértem magamhoz, és kezdtünk készülődni a strandra menetelre. Strandon a víz sajnos nem volt olyan hőfokú, hogy az értelmes fehér embernek való legyen, így inkább csak napoztunk és néztük a környező emberek mi jót csinálnak. Naplementét már nem vártuk meg, mivel a tenger felől jövő szellőben jól átfagytunk.

Hazaértünk után átugrottunk a szomszéd étterembe kajálni, ahol újra felelevenítettük, a mai nap borzalmait és mindketten egyöntetűen kijelentettük, hogy soha többé maraton! Sőt még a félmaratonokat is kerülni fogjuk!

Nemsokára fel is lövöm a pizsit, mert egy kicsit sok volt ez a nap számomra! Holnap Abu Dhabiba megyünk várostnézni, remélem már fognak rendesen működni a lábaim!

Beértem, minden rendben! Sajnos lassabb lett mint gondoltam, végül 4:54:12 alatt futottuk le.

Egész jól sikerült egy nap alatt átállnom a helyi viszonyokra, ma reggel itteni idő szerint fél 7kor sikerült felkelnem azáltal, hogy bekapcsolva hagytam véletlenül a hétköznapi ébresztőt a mobilomon és így az lelkesen keltett. Ezáltal legalább reggel meg tudtam írni a tegnapi nap blogját és nem ment el vele a délelőtt.

Mai nap két feladatot tűztünk ki magunk elé, megmutatni Mariettának a várost és átvenni a rajtszámokat. Elsőként a rajtszámért mentünk pont azon az úton amelyen holnap futni fogunk. Túl sok árnyékunk nem lesz a kb 20km nyílegyenes útvonalon, aminek csak 1 előnye lesz, hogy biztos nem fogunk eltévedni! Ha olyan idő lesz mint ma, akkor az utolsó 10-15km-et már nyári melegben fogjuk futni, így még jó hogy beraktuk a naptejet!

Rajtszám átvétele egy elegáns kis palotácskában volt, többi nagy futóversenyhez képest amelyen futottam, nem volt túl nagy felhajtás a verseny körül, máshol nagy rendezvény övezi a nevezést és a rajtszám átvételt, itt szerintem egy apró adidas standon kívül senki sem volt. Ami különbség az eddigi versenyekhez, hogy itt a rajtszámon van a chip és nem a cipőre kell feleszkábálni, ami azért nagy könnyebbség.

Városnézés autóból történt így majdnem egész Dubait sikerült bejárnunk, ahol pár változást látok a legutóbbi látogatásom óta. Házak jó része elkészült, most már kevésbe van olyan érzése az embernek, hogy egy félig kész városban turistáskodik. Másik változás hogy még több lett itt az orosz, de ezen már nem csodálkozom, mivel Szicíliában is a turisták nagy részét az oroszok tették ki. Harmadik ami feltűnt, hogy a helyi nők jóval több esetben hordanak csadort mint régebben, sőt most már tömegesen láttam olyan nőket akiknek az egész arcukat csadorral fedték. Veszi szerint ez a sok szaúdi betelepülő miatt lehetséges, bár ő eddig ezt nem vette észre.

Ma eljutottunk a sípályás áruházba is, ahol elnevetgéltünk azon, ahogy a havat nem látott gyerekek, felnőttek ismerkednek a hóval, szánkóznak, síelnek. Bár az egész nagyon műnek tűnik kívülről számunkra, de aki életében nem látott havat annak biztos nagy élmény lehet. Pár boltba bementünk nézelődni is, elvileg most van a kedvezmények hónapja, de olyan hihetetlen leárazást nem láttam ami miatt gyorsan vásárlásba kezdjek.

Este itthon Veszi készített nekünk vacsorát, ami már a holnapi futásra való felkészülés jegyében egy kis(egy regiment jól lakott volna vele…) gyorsan emészthető csirkemell volt. Most már minden ruhát előkészítettünk, reggel így is 5kor kelek helyi idő szerint, hogy legyen 1 órám mindent elintézni, mivel 6kor már jön értünk a taxi ami visz a versenyre minket.

Holnapi napra a futás utánra még nem nagyon terveztünk, ha még lesz erőnk utána mozdulni, akkor kimegyünk a strandra fürdeni és szundítani egyet.