Helyi idő szerint reggel 5 kor csörgött az ébresztő, hogy még sikerüljön valamit enni a futás előtt és hogy nyugodtan el tudjak készülni 6ig, mikor legkésőbb el kellett indulnunk a futásra. Vesz még nálam is keményebb volt mert ő hajnal 4kor kelt fel, hogy még emészteni is tudjon.

Sajnos kicsit elszámítottuk magunkat, így a versenyre kicsit későn értünk oda, és arra nem számítottunk hogy a szervezés totál szervezetlen lesz, sehol egy kiírás, hogy mit hol találunk. Végül az történt, hogy Veszi feleségét kértük meg, hogy adja le a cuccunkat, mivel nekünk már be kellett állni a starthoz, amit még meg is kellett találnunk.

Start jó helyi szokás szerint pár percet késett, és olyan nagy hangulatkeltést sem csináltak mind odahaza. Csak onnan tudtuk hogy elindult a verseny, hogy a mezőny szép lassan elindult.

Az első 15-20km egész jól ment még, nyugodt futással végig beszélgetve nyomtuk a 6 perces kilómétereket, félmaratont 2:08-ra futottuk meg. A gondok ekkor kezdődtek, ekkor már a 2,5 kilométerenkénti vízlelő helyeket igencsak vártuk, sőt mindig bele is gyalogoltunk az ivásba. itt már igencsak fájt mindenünk, és a lépések kezdtek egyre jobban fájni. 30-nél már ott tartottunk hogy ez így elég lenne nekünk bőven, és még volt 12km!

Ez volt számunkra a szenvedés több mint másfél órája. Itt már minden kilométernél belegyalogoltunk, de még ez is kevés volt mivel szervezetünkből minden ásványanyag már kiürült és sokszor az egyik percről a másikra meg kellett állnunk pihenni. közben persze szidtuk magunkat nevetve, hogy ennyire hülyék hogy lehetünk hogy ilyen baromságba belehajszoltuk egymást. A legdurvább az volt, hogy 5-6km-rel a cél előtt is még elérhetetlenül távolinak tűnt a cél, gyakorlatilag csak a következő lámpaoszlopig, bójáig bírtunk gondolkodni. Ilyen küzdelmek árán jutottunk el a célegyenesig, amelyet hősies módon megállás nélkül végigfutottunk, hihetetlen fájós lábakkal.

Az biztos, hogy ha egyedül futom a maratont akkor még csúnyább fejreállást produkáltam volna, Veszi többször visszafogott, hogy ne fussak gyorsabban, mert nem fogom bírni a végét! Így se bírtam az igaz, de ez inkább az edzetlenségemnek volt köszönhető!

A verseny maga számomra eléggé szervezetlen és végiggondolatlan volt. Bár minden frissítő állomásnál volt víz és 5km-ként gatorade is, de egyik hivatalos frissítőnél sem volt banán, csoki, szöllőcukor! S az orvosi ellátás is csak egy amatőr frissítő állomásnál kaptunk, lábhűtő spray keretében, ami 37km-nél életmentő volt. Célbaérkezés eléggé lehangoló volt, mert gyakorlatilag a cél 1/5 részén futhattunk csak be, a több le volt zárva. Az ajándék,érem osztás is egy olyan szűk sávban volt, hogy 2 ember már nehezen fért  el, olyan helyet pedig alig lehetett találni, ahol a fáradt versenyző le tudott volna heverni. A legrosszabb pedig a csomagkiadás helye volt, a céltól majd egy kilométert kellett gyalogolnom, hogy felvehessem a csomagjainkat.

Futás után taxival hazajöttünk és egy gyors fürdés után átadtuk magunkat a pihenésnek. Helyi idő szerint 3 körül tértem magamhoz, és kezdtünk készülődni a strandra menetelre. Strandon a víz sajnos nem volt olyan hőfokú, hogy az értelmes fehér embernek való legyen, így inkább csak napoztunk és néztük a környező emberek mi jót csinálnak. Naplementét már nem vártuk meg, mivel a tenger felől jövő szellőben jól átfagytunk.

Hazaértünk után átugrottunk a szomszéd étterembe kajálni, ahol újra felelevenítettük, a mai nap borzalmait és mindketten egyöntetűen kijelentettük, hogy soha többé maraton! Sőt még a félmaratonokat is kerülni fogjuk!

Nemsokára fel is lövöm a pizsit, mert egy kicsit sok volt ez a nap számomra! Holnap Abu Dhabiba megyünk várostnézni, remélem már fognak rendesen működni a lábaim!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.